Teljes lista
A Lehet Más a Politika és a Humanista Párt közös EP-listája
1. Szabó Tímea
1976-ban születtem Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végeztem, majd kés?bb a Harvard Egyetem jogi karán tanultam. Kezdetben öt évig újságíróként brit és amerikai lapoknak illetve hírügynökségeknek tudósítottam Magyarország jelent?sebb gazdasági és politikai eseményeir?l. Ezután a Harvard Egyetem jogi karához tartozó kutatóprogramhoz kerültem, el?ször mint kutató, kés?bb mint kutatásvezet?. Itt az ENSZ politikai szárnyának megbízásából fegyveres konfliktus-megel?zési stratégiákról, ill. sérülékeny csoportok védelmér?l folytattunk kutatásokat. 2001 nyarán három hónapig Pakisztánban dolgoztam az International Rescue Committee nev? civil szervezetnél, ahol többek között az afgán menekültek érdekérvényesít? képességét igyekeztem er?síteni a pakisztáni kormány politikájával szemben.
2001. szeptember 11. el?tt egy héttel tértem vissza Bostonba, ahol a terrortámadást követ?en az afgán konfliktus rendezésével kapcsolatosan indítottunk kutatást. Az amerikai bombázások befejeztével Afganisztánba költöztem, és Kabulban egy ideig még a Harvard megbízásából az ENSZ afganisztáni missziójával dolgoztam együtt az új afgán kormány kapacitásfejlesztésén. Néhány hónappal kés?bb csatlakoztam a CARE International szervezetéhez, ahol egy országos emberi jogi felmérést vezettem, melynek eredményével európai és amerikai kormányoknál lobbiztunk jelent?s sikerekkel.
2003 ?szén hazaköltöztem, majd 2004 elején csatlakoztam a Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel négy évig, fiam születéséig koordináltam a Menekült Programot. Napjaim jelent?s részét jelenleg is Gerg? fiammal töltöm. Szeretek túrázni, futni, biciklizni, evezni, síelni, és minden olyan sportot, amit a szabadban lehet végezni. Szeretek utazni, szeretem a hegyeket, a tengert, Afganisztánt, a finom borokat még finomabb sajtokkal, a jó könyveket, és szeretem a sok nevetést a családommal és a barátaimmal.
2. Ivády Gábor
Körmenden születtem 1973-ban. Pápán nevelkedtem katonacsaládban így nem csoda, hogy amióta az eszemet tudom, pilóta akartam lenni… egészen addig, amíg az orvosin ki nem vágtak (ma sem tudom, miért). Rövid katonai f?iskolai pályafutás után leszereltem és a reklámszakmában helyezkedtem el, ahol 10 éven keresztül foglalkoztam médiatervek készítésével, olvasottsági, nézettségi adatok bogarászásával, médiahatékonysági elemzésekkel stb. 2001-ben elegem lett a szmogból és a sznobból, és elköltöztem Ivádra, ahonnét a feljegyzések szerint 700 éve minden ?söm származik. Azóta itt élek feleségemmel és két gyönyör? gyermekemmel.
2002 óta polgármester vagyok. Közben marketing végzettségem lett, majd m?vel?désszervez? lettem, végül politológus. 2004 és 2005 között egy évig a Fidesz választókerületi elnöke voltam, majd err?l a posztomról lemondtam, és a Fideszb?l kiléptem. A 2006-os választásokon az MDF színeiben mérettettem meg magam, de szoros kapcsolatom velük ezen kívül nem volt.
Mint aktív politikus immáron 6-7 éve küzdök a mindent körülvev?, populista politikai nihil ellen, amelynek minden áldott nap megisszuk a levét a vidéki kistelepüléseken (is). Igyekszem ötletekkel, akciókkal egyrészt lelket önteni a hozzánk hasonló érzésekkel bíró emberekbe, másrészt megmutatni mindenkinek, hogy Lehet Más a Politika, és kell? elszántsággal mindannyian képesek vagyunk tenni sorsunk jobbra fordításáért.
3. dr. Várady Tibor
1978-ban született Újvidéken, 1993 óta él Budapesten. Végzettsége szerint jogász. 1999-t?l vesz részt a Humanista Mozgalom tevékenységeiben. Egyik szervez?je volt a 2001. októberi háború és terrorizmus elleni budapesti tüntetéseknek, 2004 óta a Békejel tüntetéseknek, a George W. Bush budapesti látogatásának alkalmából szervezett tüntetésnek, valamint az Európa a Békéért kampánynak.
A humanistákkal 8000 aláírást gy?jtött a kórházprivatizáció-ellenes népszavazás kiírása érdekében 2004-ben, és több tízezer aláírást a TB Ment?k koalíció keretein belül a társadalombiztosítás magánosítása elleni kampányban 2007-2008-ban. Társszervez?je volt a Tarka Magyar demonstrációnak és számos más er?szak- és megkülönböztetés-ellenes megmozdulásnak.
Az évek során számtalan további civil akcióban vett részt. Az Amnesty International kampánykoordinátoraként a n?k elleni er?szak megszüntetéséért és a fegyverkereskedelem korlátozásáért dolgozott. A Védegylet jogászaként f?városi bíróság el?tt sikeresen megvédte a terézvárosi Jókai téri fákat, majd kés?bb helyi mozgalmakkal együtt a Nagymez? utcai fákat. Civilként számos jogszabály véleményezésében vett részt a településrendezés, környezetvédelem és információszabadság területén.
2004-t?l a Humanista Párt elnöke, 2006-ban a párt f?városi listavezet?je volt az önkormányzati választásokon. 2009 januárjában a ferencvárosi id?közi országgy?lési választásokon 3,9%-os eredményt ért el.
4. Kaufer Virág
Budapesten születtem 1975 szeptemberében. Magyarországon éltem 29 éves koromig, itt végeztem tanulmányaim jelent?s részét, és itt kezdtem civil szervez?i pályafutásomat a kilencvenes évek elején.
Az ELTE bölcsészkarán végeztem filozófia szakon, emellett fels?fokú oklevelet szereztem humánökológiából és nemzetközi fejlesztéspolitikából.
Mindig olyan témák érdekeltek, ahol az ember és környezetének kölcsönhatása volt a kiindulópont. Világéletemben hittem abban, hogy környezetünkhöz való viszonyunk meghatározza egymáshoz való viszonyunkat és társadalmunkat is. Tinédzser voltam a rendszerváltás idején, de hamar megértettem, hogy négyévente felt?nni a szavazóurnák el?tt nem elegend? érdekeink érvényesítéshez. Központi témám a környezetvédelem és a fenntartható fejl?dés, és mindig is munkám szerves részének tartottam az aktív állampolgár gondolatának és példájának népszer?sítését.
Jelenleg Nagy-Britanniában élek, és az Oxfam nemzetközi humanitárius és fejlesztéspolitikai szervezetnél dolgozom. Az Európai Unió intézményrendszerét és a benne rejl? lehet?ségeket civil munkámon keresztül ismertem meg. EP képvisel?ként hazánk és Európa lakosságának hosszú távú érdekeiért állnék ki, az alapvet? emberi jogok és a fenntartható fejl?dés elveinek figyelembe vételével.
5. Rauschenberger Péter
Fizikatanár, filozófus vagyok, a Lehet Más a Politika egyik alapítója, f?szervez?je. 1968-ban születtem Nagykanizsán. Az ELTE-n fizikát tanultam, a Szent Ignác Katolikus Kollégium, kés?bb a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója voltam, majd a CEU filozófiai doktori iskolájára jártam. Disszertációmat októberben adtam le, annak megvédésére még nem került sor.
Tanulmányaim utolsó évében Oxfordban kutattam, 2006-tól a Debreceni Egyetemen oktatója vagyok. 1996-97-ben részt vettem a fels?oktatás-finanszírozás nagy pályázati rendszereinek megszervezésében, egy ideig az Európai Bizottság oktatásért felel?s f?igazgatóságán a stratégiai elemz? egységben is dolgoztam. Tíz éve fordítói praxist folytatok.
A rendszerváltáskor és az azt követ? három évben aktívan politizáltam a Fidesz színeiben, majd évekig tagja voltam az SZDSZ nagykanizsai szervezetének. Az angliai tartózkodás érlelte meg bennem a közéleti aktivitáshoz való visszatérés szándékát. 2005-t?l 2008-ig a Védegylet szervez?bizottságának tagja voltam. 2006. október 23-a után én fogalmaztam meg azt a 12 pontos nyilatkozatot, amelyben a szervezet egyszerre lépett fel az utcai demonstrációk félelemkelt?, antidemokratikus módjai, illetve a politikai szabadságjogokat és alapvet? emberi jogokat sért? rend?ri fellépés ellen.
6. Mile Lajos
Debrecenben születtem, 1958. december 14-én. Tehát elég öreg vagyok. A Szatmár megyei Kisnaményban n?ttem fel. Fels? tagozatba Jánkmajtisra jártam aztán a gimnáziumot Debrecenben végeztem a KLTE Gyakorló Gimnáziumában. Úgy láttam, egyetemre kellene járni, felvételiztem a KLTE magyar-francia szakára, gondoltam hátha, és mégis fölvettek.1983-ban megkaptam a diplomámat, majd tanítottam több helyen. N?sülésb?l kifolyólag Miskolcra kerültem, tanítottam, ismét katonának vittek.
Dolgoztam a múzeumban irodalomtörténészként. Kritikákat, recenziókat írtam, politizáltam. A nyolcvanas évek vége felé alapítottam MDF-et, egy kicsit SZDSZ-t is, meg FIDESZT is, lapot szerkesztettem, helyi ellenzéki kerekasztal megbeszéléseket vezettem, sürögtem-forogtam. 1990-ben országgy?lési képvisel?nek választottak, elváltam, megn?sültem, Kistokajba költöztem, meg Budapestre.
Az Országgy?lésben dolgoztam a Honvédelmi Bizottságban, majd a Kulturális Bizottságban. Tagja voltam az un. nemzeti liberális csapatnak. Elvegyültem, kiváltam, alapítója, majd országos alelnöke lettem a szép emlék? Magyar Demokrata Néppártnak. Az 1994-es nagy ruha után négy évig még tagja voltam a megyei közgy?lésnek, aztán 1998-ban felhagytam az aktív közéleti tevékenységgel. Cikkeket írtam a Magyar Hírlapba, Népszabadságba, jelenleg pedig önálló rovatom van az internetes Zóna cím? magazinban. Visszaemlékezéseket írok, fecsegek, mondom, elég öreg vagyok.
Továbbra is Kistokajban élek, három fiam van, közben elvégeztem a helyi egyetem közgazdasági karán egy kurzust, másoddiplomát kaptam, okleveles Európa szakért? is vagyok. Csináltunk egy sikeres irodalmi folyóiratot, M?út a neve. Az OFFI regionális irodáját vezetem.
Politikai nézeteimet tekintve konzervatív vagyok, meg vagyok liberális is, meg biztosan vagyok olykor baloldali. Nehezen igazodok el magamon. Keresem a kákán a csomót, legtöbbször meg is találom. Nem örülök neki, nem mindig kellene. Szkeptikus vagyok és néha merész.
Felhívták a figyelmemet az LMP-re mondván, hogy LEHET MÁS A POLITIKA. Jó, megnézem. Megnéztem, tetszik. Talán tudok segíteni. Segíteni akarok. Nem vagyok még olyan öreg.
7. Ertsey Katalin
Budapesten születtem, 1966-ban, csupa építészb?l álló családba. Viharos középiskolai évek után melynek során politikai és egyéb konfliktusaim is akadtak végül magántanulóként érettségiztem a Kádár korszak végnapjaiban. Pécsre mentem egyetemre, ahol el?ször az egyetemi reformok kapcsán, majd 1988-tól a Fidesz tagjaként folytattam a régi rendszerrel való konfrontálódást. Életem egyik legmegrázóbb élménye volt kés?bb a Történeti Hivatalban olvasni a rólam szóló ügynökjelentéseket.
Mikor két évre rá a párt bekerült a parlamentbe, megnyugodva tértem vissza valódi közegemhez, a civil társadalomhoz, gondolván, hogy tegyék a profi politikusok a maguk dolgát, én is teszem az enyémet. Ezen álláspontomat csak 20 évvel kés?bb voltam kénytelen felülbírálni, amikor újra megcsapott a politika szele az LMP el?készít? folyamata során és be kellett látnom, hogy a profi politika ennyi id? alatt sem oldotta meg a rendszerváltáskor többek között általam is rájuk bízott feladatot, ellenben velejéig korrupttá és értékvesztetté vált.
Szakmai hátterem els?sorban a vállalati társadalmi felel?sségvállalás (CSR), üzleti etika és a fenntartható fejl?dés (FF) területekhez köt. Sok-sok éve ez a f? témám, hol nonprofit, hol pedig akadémiai, vagy épp vállalati szemszögb?l közelítve. Ezen belül személyes kedvencem mindig is a leadership témája volt. Azt gondolom, hogy akkor lesz fenntartható jöv? Magyarországon, ha kialakul egy vezet?réteg, amely felel?sen, hitelesen és kreatívan képes irányítani. Ebben különlegesen fontosnak tartom a jelenlegi munkahelyem, a Common Purpose Magyarország Egyesület szerepét, amelyben a jöv? vezet?it képezzük. El?tte egy nagyvállalat CSR tevékenységét segítettem tanácsadóként és vezettem a vállalat alapítványát.
Mindig fontos volt számomra, hogy sokszín? legyen az életem: a fizetett munkám mellett sokat dolgozom önkéntesként és szakért?ként, tartok üzleti etika órákat a Budapesti Corvinus Egyetemen, valamint más képzéseket az egyéni és vállalati felel?sségvállalás témában. Magam is folyamatosan tanulok: legutóbb üzleti etika és esélyegyenl?ségi szakért? végzettséget szereztem.
De ami a legfontosabb: igencsak aktív 5 éves ikerlányaim mamájaként próbálom egyensúlyba hozni a munkámat, az önkéntes feladataimat és az ? terelgetésüket.
8. Szigeti Balázs
38 éves. 1990 óta tagja, meghatározó alakja a magyarországi Humanista Mozgalomnak.
Helyi szinten egy XII. kerületi humanista újság kiadása, helyi önkéntes csoport szervezése, önkormányzati választásokon való részvétel köthet? hozzá. Városi szinten részt vett a 2006-os önkormányzati választásokon, a HP f?városi listájának 4. helyén volt. Az országos TB Ment?k összefogás egyik szóviv?je volt, és évr?l évre részt vesz az él? békejelek szervezésében. Részt vett az Európa a Békéért kampányban, és Giorgio Schultze, az újhumanizmus európai szóviv?jének magyarországi tanácsadója. Balázs jelenleg a Világ Körüli Menet a Békéért és Er?szakmentességért elnevezés? nemzetközi összefogás magyarországi szóviv?je is. 10 éve utazik saját költségen rendszeresen Afrikába (az utóbbi években f?leg a polgárháborúból felépül? Libériába), humanista önkéntes csoportok szervezése és képzése céljából.
2003-ig egy multinacionális cégnél volt középvezet?, majd irányt váltott, és visszatérve gyermekkori szenvedélyéhez, a madarászáshoz, egy ökoturisztikai kisvállalkozást hozott létre.
9. Pinczés Bálint
1976 július 28-án születtem Budapesten. Egy egyéves amerikai tartózkodáson kívül itt végeztem iskoláimat. Filozófus diplomát az ELTE-n, angol-francia szakfordítói, majd tolmácsdiplomát a Strasbourgi Marc Bloch Egyetem magyarországi képzésén szereztem.
Az önkéntes munkával érettségi után, a BME Zöld Körben kezdtem ismerkedni. Kés?bb dolgoztam Franciaországban id?s embereket gondozó egyesületnél, táboroztam gyerekekkel, vezettem zöld szervezetet, fordítottam cikkeket és koordináltam az Európai Társadalmi Fórum magyar tolmácsainak munkáját Párizsban, Londonban és Athénban. Az LMP-ben kezdett?l fogva a nemzetközi kapcsolattartást segítem.
A rendszerváltás eufóriáját kiskamaszként éltem meg. 1989-ben voltam nyolcadikos. Történelemtanárunk a hivatalos tankönyv helyett az Állatfarmból adott leckét, október 23-án pedig még nem volt nemzeti ünnep a Kossuth téren tartott órát: meghallgattuk, amint Sz?rös Mátyás kikiáltja a Köztársaságot. Mire nagykorú lettem és szavazhattam, a kezdeti lelkesedés helyett bizalomvesztést és keser? indulatot tapasztaltam magam körül, és azt, hogy a kisebbik rossz passzív elfogadása egyszerre ?rli fel a jókedvünket és a méltóságunkat.
Az LMP munkájához azért csatlakoztam, hogy ezután ne így legyen.
Az Európai Parlamenti szerepvállalásban páratlan lehet?séget látok arra, hogy az Unió eszközeit okosan használva öntudatosan és felel?sen alakítsuk a kisebbségi és többségi magyarok sorsát az országhatár mindkét oldalán, és határozottan cselekedjünk a földi élet és az emberi civilizáció védelmében, ha még nem játszottunk el minden esélyt.
10. Mez? János
1983 január 17-én születtem Szegeden. Onnan a nyugati határszélre költöztünk az ?rség kapujában, egy régi vízimalomban n?ttem fel a Zala mellett, egy nagy vegetáriánus család harmadik gyermekeként. A m?vészeti gimnázium elvégzése után Zalából Pécsre költöztem; jó két éve államvizsgáztam a Pécsi Tudományegyetem Földrajz szakán, környezetvédelem specializáción. Másfél évet szociológiát, egy évet környezettant tanultam. A zöld mozgalom szerves tagja 2002 óta vagyok, tevékeny szerepet vállaltam a Zeng? megvédésében is. Alapító tagja vagyok a pécsi Lehet Más a Világ! Aktivista Klubnak, dolgoztam Pécsett 2007/2008-ban mint környezeti tanácsadó. 2006 óta részt veszek kistérségi-, régiós-, országos szinten a területfejlesztési/döntéshozatali folyamatokban, mint civil delegált. Lassan két éve képviselem küldöttként a magyarországi természetvéd? civil szervezetek véleményét az Országos Területfejlesztési Tanácsban, valamint az Országos Területfejlesztési Civil Egyeztet? Fórumban. Jelenleg egy környezetvédelmi alapítványnál dolgozom, mint program-koordinátor.
Mindeközben a családi keramikusm?helyünkben tevékenykedem, gyerektáborokat, alkotótáborokat szervezek, alkotással föloldva a sok-sok diszharmóniát, amit a világban tapasztalok.
Szeretem a humort, a gandhiánus gondolkodást, az ?szinte együtt zenélést, a szavakat tetté formálni, az érintetlen természetet szemlélni, a macskáimat simogatni, a kutyánk szemébe nézni. Lelkes bringás vagyok. Az önvédelmen kívül elvetem az er?szak minden formáját, a versengés helyett az együttm?ködésben hiszek. Hiszek abban, hogy most együtt változtathatunk közös sorsunkon! Arra tart a világ, amerre hagyjuk, hogy tartson!
11. Lelkes Orsolya
Szociálpolitikával, közpolitikával foglalkozó közgazdász vagyok. Budapesten születtem és n?ttem föl. A rendszerváltás idején kezdtem el a Közgazdasági Egyetemre járni, így azt kezdetben Marx Károlynak, kés?bb Budapesti-nek hívták. Mára Corvinus lett bel?le.
A Pénzügyminisztérium Költségvetési f?osztályán helyezkedtem el, ahol több évig dolgoztam. Ezután a London School of Economics-on el?ször egy újabb diplomát, majd doktori fokozatot szereztem. Eközben bekapcsolódtam az ottani Centre for Analysis of Social Exclusion kutatóintézet munkájába, és a tanszéken tanítottam. Visszatérve megbízást kaptam a Pénzügyminisztériumban egy új, döntés-el?készítéssel foglalkozó kutatóosztály felállítására. Kollégáimmal számtalan fontos hatáselemz? tanulmányt készítettünk, amit rendszeresen nyilvánosságra is hoztunk el?adásokon és Kutatási Füzetek formájában.
Eközben bekapcsolódtam az Európai Uniós csatlakozás körül sokasodó feladatokba: Magyarország képvisel?je lettem a strukturális reformokkal foglalkozó, közvetlenül a Miniszterek Tanácsa alá rendelt Gazdaságpolitikai Bizottságnak, ahol az európai gazdaságpolitika irányelveit és a szükséges reformokat készítettük el?. Jelenleg az ENSZ-hez köt?d? European Centre for Social Welfare Policy and Research nev? kutatóintézetben dolgozom, Bécsben.
Számos nemzetközi kutatási projektben vettem részt az Európai Bizottság megrendelésére, ahol szegénységgel, társadalmi kirekesztéssel, adóreformmal foglalkoztam. Szenvedélyem a boldogságkutatás, azaz a gazdasági fejl?dés új szempontú megközelítése, mely a jövedelem mellett más mutatók használatát is figyelembe veszi. Politikai pártnak korábban tagja nem voltam, pártnál szakért?i szerepet sem vállaltam, de az LMP célkit?zéseit lelkesen támogatom.
12. Osztolykán Ágnes
1974-ben születtem Csengerben. Diplomámat a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Politológia szakán szereztem 1998-ban.
Már egyetemista koromban is tudtam, hogy tudásomat, ismereteimet a romák társadalmi integrációjához köt?d? szakterületen kell kamatoztatnom, hiszen az akkori és jelenlegi adatok is azt mutatták, mutatják, hogy mi, roma értelmiségiek sajnos még most sem vagyunk elegen. Így tanárként, majd a Soros Alapítványnál munkálkodtam. 2002-ben kezdtem köztisztvisel?i pályámat, ahol 6 évet töltöttem el. 2003-ban nemzetközi együttm?ködésben megrendezésre került egy nagy szabású konferencia Romák a b?vül? Európában, és a A jöv? kihívásai címmel. Itt magas rangú közép-kelet európai miniszterelnökök illetve kormányzati tisztségvisel?k vettek részt, amikor is a 2005-2015 közötti id?szakot a Roma Integráció Évtizedévé nyilvánították. Ezek után én kaptam meg az Évtized Program köré felálló Titkárság felállításának és operatív m?ködtetésének feladatát.
Az Évtized Program egy olyan nemzetközi kezdeményezés, amelynek célja, hogy kormányok, kormányközi és civil szervezetek együtt a roma civil társadalommal siettessék a fejl?dést abba az irányba, hogy a romák életmin?sége javuljon, és tegyék ezt olyan módon, hogy az elért fejl?dés mérhet? és mennyiségileg meghatározható legyen. A Titkárság azóta kivált az országok közigazgatási struktúrájából és független alapítványként m?ködik Budapesten, ahol jelenleg program managerként tevékenykedem.
Számos alapítvány és civil szervezet alapításában és m?ködtetésében vettem részt. Jelenleg aktívan közrem?ködöm az Egyenl? Eséllyel a Rák Ellen cím? programban, mely egy mellrák sz?r? és felvilágosító kampány hátrányos helyzet? n?knek.
Szabadid?met a 3 és fél éves kisfiammal töltöm. Nagyon szeretek olvasni, f?ként szépirodalmat.
13. Kopiás Attila Steve
Kopiás Attila Steve hat éve, az iraki háború kitörése el?tt rendezett Békelánc demonstráció óta önkéntese a Humanista Mozgalomnak. Tevékenységét eleinte az ekkor újrainduló Humanista Pártban kezdte az Emberi Jogi Titkárság szervez?jeként. Ebb?l az id?b?l számos, kisebbségek helyzetével foglalkozó kezdeményezés köthet? a nevéhez, mint például az els? alkalom, amikor magyarországi párt síkraszállt az azonosnem?ek házasodási jogáért.
2004-ben részt vett a Zeng?i lokátor elleni demonstráción, az els? fáklyás Békejel megszervezésében, majd az Ahimsa Csoport tagjaként a Parlament karzatáról szórólapokat szórva tiltakozott Magyarország iraki szerepvállalása ellen. Ezid?tájt a csatlakozó érdekl?d?kkel megalapította a ma Ifjú Humanisták néven ismert önkéntes csoportot, amiben azóta is tevékenykedik. 2005-t?l kezdeményez? szerepet vállalt a Békejelek szervezésében, elérve, hogy ezek mostanra egy egész világra így a hazai vidéki városokra is kiterjed? hagyománnyá váljanak. 2008-ban részt vett a TB privatizációról szóló törvény visszavonásához vezet? TB-Ment?k kampányban, majd az áprilisi antifasiszta demonstráción másokkal együtt névvel és elérhet?séggel állt ki a hazai széls?jobb megfélemlít? kampánya ellen. 2008. nyarán három héten keresztül szolidaritási éhségsztrájkkal vett részt a Csehországba tervezett USA katonai bázis elleni nemzetközi kampányban.
Heti rendszerességgel tart aktív er?szakmentességgel foglalkozó találkozókat, folyamatosan kísérletezik az önszervez?dés új formáival.
Tevékenységét a Humanista Mozgalom összes aktivistájához hasonlóan önkéntesen, saját maga által finanszírozva végzi. Jelenleg szabadúszó programozóként és informatikai tanácsadóként dolgozik, szakterülete a webes felületek látássérültekre történ? optimalizálása.
Jelenleg szabadúszó programozóként és informatikai tanácsadóként dolgozik, szakterülete a webes felületek látássérültekre történ? optimalizálása.
14. Fehér Dániel
Budapesten születtem 1976-ban, de éltem Bonnban, Londonban, Hamburgban, és 2004 óta Brüsszelben is. A bonni egyetem történelem-filozófia tanári szakán eltöltött pár év után végül a University College London (UCL) Kelet-Európai és Szláv Tanulmányok Intézetén (SSEES) szereztem MA fokozatot Kelet- és Közép-Európai Tanulmányok szakon. Szakdolgozatomat a magyar politika szimbólumvilágáról írtam, Schöpflin György tanár úrnál.
Pályám során foglalkoztam újságszerkesztéssel, weblapkészítéssel és webes stratégiai tanácsadással, programozással, politikai kampányok, akciók és tüntetések szervezésével, sajtómunkával, kisebbségi politikával. Alapítottam civil szervezetet és részt vettem az Európai Polgári Kezdeményezés kampány-koordinációjában, melynek célja az volt, hogy az állampolgárok ténylegesen beleszólhassanak az európai politikába. Így aztán szereztem b?ven tapasztalatot a brüsszeli lobbizás és a civil szervezetek közti hálózatépítés terén.
Jelenleg egy brüsszeli ügynökségnél az EU intézményeinek menedzselek kommunikációs projekteket. Az EU-s intézményekhez sok ismeretség, valamint pár hónap EP-s asszisztensi munka köt. Továbbá jó kapcsolatokat ápolok brüsszeli civilekkel, lobbistákkal, pártmunkásokkal és újságírókkal. Egyetemi éveim óta aktív vagyok a zöld politika táján. F?bb politikai érdekl?dési köreim a klímaváltozás, a megújuló energiaforrások, közlekedés, fejlesztéspolitika, külügy, kisebbségpolitika, migráció és az információs önrendelkezés hogy csak a legfontosabbakat említsem. Szívem csücske azonban az EU demokratizálására irányuló törekvések támogatása. Ezen kívül szívesen utazok (ha lehet, vonaton), szenvedélyesen biciklizek és jó pár sikeres félmaraton után idén szeretnék megbirkózni egy maratoni távval.
15. Malya Carmen
Budapesten születtem, de valójában vidéki vagyok. Békés, nyugodt ifjúkoromat egyfajta kétlakiság jellemezte. Hétvégére rohantunk le vidékre szénát gy?jteni, kalákában szüretelni, s nagyokat lovagolni. Drága édesapám ugyanis azt vallotta, hogy ló nélkül nem élet az élet, s szül?falujában szép eredményeket ért el a Shagya Arab fajta tenyésztésében.
A m?szaki f?iskola után azt hittem, hogy B?s-Nagymarost fogom építeni, helyette azonban csak a Vízügyi Minisztérium új szárnyát építettük. Az akkoriban megjelent Számítástechnika: Áldás vagy átok cím? könyv olyan hatással volt rám, hogy pályát változtattam. Programozó lettem. A 80-as évek végén életem nagy kalandja volt a Tengizben eltöltött másfél év. Hazatérve angol szakfordító-tolmács diplomát szereztem a Janus Pannonius Tudományegyetemen.
Az utóbbi tíz évben egyre többet tevékenykedtem civil szervezetekben. Id?közben vidékre költöztem, s tanyasi emberekkel létrehoztunk egy helyi érdekvédelmi szervezetet. Csatlakoztam a biokultúra mozgalomhoz, melynek négy évig közép-magyarországi régiós elnöke is voltam. A Biokultúra Szövetséget több nemzetközi projektben és Leonardo programban képviseltem. Nemrég lettem tagja a falugondnoki szolgálatokat is létrehozó, homálybogozó Falufejlesztési Társaságnak.
Manapság épít?ipar iránti nosztalgiámat egy romos Klebelsberg Kunó tanyasi iskola felújításában élem ki. Ennek kapcsán ismertem meg a magyar tanyarendszert és az ott él? emberek múltbéli és mostani küzdelmét a túlélésért. Azt vallom, hogy ez egy érték, a fenntarthatóságnak egy olyan szép példája, amelyet az országnak az Európai Unió szintjén kellene fölvállalnia.
16. Lovasi András
1967. június 20-án született Pécsen, jelenleg Orf?n él. Húsz évesen megalakítja a Kispál és a borz együttest, melynek máig dalszerz?je, basszusgitárosa és frontembere. Szívesen énekel vadon él? és elejtett állatokról, valamint égi és földi testekr?l. 2005 óta a Kiscsillag zenekarban is játszik, saját bevallása szerint nagy örömmel. Számos magyar filmben szerepel. Házas, két lánya van.
Néhány éve a közéletben is aktív. Egyik kezdeményez?je a PANKKK programnak (Program a Nemzeti Kortárs Könny?zenei Kultúráért), és részt vesz az Országos Civil Fórum megalakításában is. Az ?szödi beszéd nyilvánosságra kerülése után Schiffer Andrással együtt kilép a Szeretem Magyarországot klubból.
Kedvenc étele a bundáskenyér, spenóttal.
17. Nagy Nikoletta
33 éves. 1992 óta aktív tagja a Humanista Mozgalomnak. Kerületi közösségfejleszt? projektek, humanista szomszédsági rádió szervez?je. A Humanista Párt önkormányzati képvisel?jelöltje 1998-ban. Az er?szakmentes életstílusról szóló m?helyek, találkozósorozatok szervez?je. “Az Utca Embere” elnevezés?, a hajléktalan emberek segítéséért és a lakhatáshoz való jog elismertetéséért szervez?d? önkéntes hálózat egyik alapítója.
Végzettségét tekintve angol nyelvtanár és szakfordító. Irodai munka helyett jelenleg otthoni és játszótéri feladatokat lát el másfél éves kislánya mellett.
18. Foltányi Zsuzsa
Budapesten születtem, 1956. július 13-án. 1974 és 1979 között a Budapesti M?szaki Egyetemen és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tanultam, biológus-vegyészmérnök végzettségem van. 1983-84-ben a BME Mérnöktovábbképz? Intézetében szakmérnöki tanulmányokat folytattam a szennyvízkezelés és a veszélyes hulladékok kezelésének területén.
Életem során dolgoztam újságíróként, a M?szaki Életnél, a kés?bbi Impulzusnál, majd a European Youth Forest Action magyarországi koordinátoraként, 1990 és 2005 között szerkesztettem az ÖKO Környezet, Gazdaság, Társadalom c. kéthavi folyóiratot. 1995 és 2003 között a Környezetvédelmi Tanulmányi Központ kuratóriumának elnöke voltam. 2007 óta az Ökotárs Alapítvány stratégiai tanácsadójaként dolgozom.
Három gyermek édesanyja vagyok.
Alapító tagja, 1994 óta elnöke, és ma is önkéntes aktivistája vagyok az Energia Klub Környezetvédelmi Egyesületnek. 1998 és 2006 között a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagja voltam.
19. Kardos-Horváth János
1981. augusztus 27-én született, a Kaukázus együttes frontembere. A Reakciónak adott interjújában így vall értékrendjér?l: A zöld gondolkodás számomra nem békamentést meg csigagy?jtést jelent,
hanem, hogy ingyenesek a zenék a neten. A nagy pénzügyi mozgások mögött nincs igazi fedezet, csak várakozások, szóval bármikor bed?lhet az egész. A neoliberális hozzáállásról kevés jót gondolok.
20. Cserhalmi György
1948. február 17-én született Budapesten. 1971-ben diplomázott a Színház- és Filmm?vészeti F?iskolán, majd ugyanebben az évben a debreceni Csokonai Színházhoz szerz?dött. 1972-t?l három évig a veszprémi Pet?fi színházban játszik, majd két Debrecenben töltött év után a Nemzeti Színházba szerz?dik. 1977 és 1979 között volt a Nemzeti társulatának tagja, majd 1979-ben leszerz?dött a Mafilmhez.
1983-tól játszott a Katona József Színházban, majd 1989-ben visszaszerz?dött a Nemzeti Színházhoz. 1991-t?l kezdve szabadúszóként dolgozott. 1996-ban az Új Színház, 1999 és 2004 között pedig a Radnóti Színház társulatának tagja lett. 2004-t?l ismét szabadúszó, a Labdatér Teátrum megalapítója.
Jelenleg is több darabban játszik, többek közt a Nemzeti Színházban, ahol Euripidész drámájában, az Oresztészben Meneláoszt alakítja.
Több, mint 200 filmben játszott. Néhány fontosabb Cserhalmi-film: Agitátorok (1969), Rózsa Sándor (1971), 141 perc a befejezetlen mondatból (1974), Az ötödik pecsét (1976), Psyché (1980), Mephisto (1981), Dögkesely? (1982), A nagy generáció (1986), Hajnali háztet?k (1986), Tüske a köröm alatt (1987), Sztálin menyasszonya (1990), Törvénytelen (1994), Kígyók városa (1994), Megint tanú (1994), A Hídember (2001), Hamvadó cigarettavég (2001), Az ember, aki nappal aludt (2003), Kontroll (2003), A temetetlen halott (2004), A fény ösvényei (2005), Vadászat angolokra (2005), Eszter hagyatéka (2008) Szinte az összes magyar rendez?vel dolgozott, Jancsó Miklóstól kezdve Fábri Zoltánon és Bacsó Péteren át a fiatal Antal Nimródig.
1986 óta érdemes m?vész. Balázs Béla-díjat 1982-ben, Kossuth-díjat 1990-ben kapott. 2004-ben tüntették ki az Európai Unió Filméletm?-díjával.
Húsz éve él a Káli-medencében, Kékkúton. Egy gyermeke van.
21. Fullajtár Andrea
Budapesten született. Eredetileg magyar-francia szakos tanárnak készül, de a tanárképzés helyett el?bb a Nemzeti Színiakadémián tölt két évet, majd a Színm?vészeti Egyetemen szerez diplomát 1998-ban. Ekkor már két éve játszik a budapesti Katona József Színházban
Bár kedveli a könnyedebb szerepeket, sokan els?sorban nagy tragikát látnak benne. A szinhaz.hu-nak így nyilatkozott err?l: Amennyire várom, annyira félek is a tragika-szerepekt?l, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy azok a színészn?k, akiknek ez a szerepkörük, nagy magánéleti tragédiák, hirtelen törések után jutnak el ide. A bajokból persze kimásznak, mert er?sek, éppen ezért tragikák, de szinte mindegyikük súlyos titkokat hurcol be a színpadra.
Ma is a Katona József színház társulatának tagja. ? Gina a Vadkacsában (Ibsen), Lady Macbeth Shakespeare drámájában, de alakította már Greta Garbót, a Bánk Bán Melindáját és a gyermekét feláldozó Médeiát. Dolgozik a Budapesti Bábszínházban is.
Játszott többek között Bacsó Péter, Gárdos Péter, Kamondi Zoltán és Tímár Péter filmjeiben, így a nevéhez f?z?dik a Presszó (1998), A napfény íze (1999), Az Alkimista és a Sz?z (1999), a Valami Amerika (2001), a Hamvadó cigarettavég (2001), a Mélyen ?rzött titkok (2003) és a Majdnem sz?z (2007).
Számos szakmai elismerést kapott; Jászai Mari-díjas.
2004-ben született meg kisfia, Gerg?.
22. Csillag Gábor
Budapesten születtem 1964. november 30-án. Gyermekkorom nagy részét angolszász nyelvterületen (Londonban, New Yorkban) töltöttem. Tán innen a már igen korán megjelen? érdekl?dés a politika iránt.
18 éves koromban, egy meleg nyáron, július hónapban jöttem végleg haza. Augusztusban megnéztem az István a király bemutatóját a Ligetben, másnap elvittek katonának. Ez volt az els? mélyen tanulságos élményem a hazai körülményekr?l.
Akklimatizálódás után diplomát szereztem az ELTE Kulturális Antropológia tanszékén. Itt tanítottam 6 éven keresztül, els?sorban m?vészet- és vallásantropológiát. 2000-ben újabb diplomát szereztem modern kori történelemb?l a Közép-európai Egyetemen.
2001-ben lettem zöld aktivista, 2002-2007-ig voltam a Zöld Fiatalok (ZöFi) szóviv?je, 2006-2008 a Védegylet kommunikációs tanácsadója. Az utóbbi években els?sorban szervezetfejlesztéssel, és civil szervezetek média-kommunikációjával foglalkoztam.
N?s vagyok, és van egy csodás 3 éves kislányom. Amit még tudni kell rólam: 4 éve vegetáriánus vagyok, imádom a gyógyfürd?ket és a Sherlock Holmes filmeket.
23. Jávor Benedek
Budapestem születtem, 1972-ben. Kisgyerekkoromtól kezdve az állatok, a természet iránt érdekl?dtem, tele voltam állatos könyvekkel, és lógtam az akkori másfél tévécsatornán még elég ritkán hozzáférhet? természetfilmeken. Id?nként családomat skorpiók és más, viszonylag rosszabb sajtójú él?lények lakásba fogadásával leptem meg. Viszonylag egyértelm? lépésként az ELTE biológus szakán folytattam, melynek ökológia szakirányán 1997-ben végeztem. 2006-ban ugyanitt PhD fokozatot is szereztem. Az egyetem alatt korábbi érdekl?désem az ökológiai problémák iránt kicsit konkrétabb kereteket kapott, és a diplomát követ?en 1998-tól a PPKE JÁK környezetjogi tanszékén kezdtem dolgozni. Itt az alapvet? ökológiai ismeretek átadása mellett a környezeti etika, a vallások és az ökológia, a társadalmi részvétel kérdéseivel is foglalkozni kezdtem. Jelenleg is az egyetem f?állású oktatója vagyok.
2000-ben a Védegylet egyik alapítója voltam, 2000-2001-ben a Jöv? Nemzedékek Képviselete program titkára, 2003-2008 között a Védegylet szóviv?je funkciót is betöltöttem.
Feleségemmel Budapesten élünk. Szeretem a francia és az olasz kultúrát, biciklizni, kirándulni, focizni és síelni, a nyári estéket, az els? havat a Várban, a nap végén levenni a síbakancsomat, a nedves rétek szagát es? után, Paul Klee-t és Bodor Ádámot, meg a tengert. Szeretem azt gondolni, hogy jól f?zök.
Gy?lölöm az agressziót, az öntelt ostobaságot, a zajos járm?veket, valamint a papír szélével elvágni a kezem.





